A gyertyaöntés mestersége

A céhek elődszervezetei Nyugat-Európában már a 9. században megformálódtak a kézműves és mezőgazdasági tevékenységek elkülönülésének jeleként. Az első valódi céhek a legkorábban iparosodó vidékeken, Flandriában, amely a mai Belga Királyság egyik hivatalos régiója és Észak-Itáliában jöttek létre a 11. század végén. A hatóságok garantálták, hogy az egyes céhek illetékességi területén egy adott szakmával – például a kézműves gyertyákat készítő gyertyaöntők - csak a céh tagjai foglalkozhatnak. Ez védte a céh a helyi piacot magukénak tudó tagjait a kívülről behozott áruk, illetve a céhen kívül kiemelkedő mesterek konkurenciájától, másrészt többé-kevésbé kötelezte a beszállítókat, hogy nyersanyagaikat csak a céh tagjainak adhassák el. Ez egyfajta védelmet biztosított a kézműves gyertya öntésével foglalkozó mestereknek.

Jogaikat a céhek nem egyszerre, hanem évszázadok alatt, több fázisban nyerték el. Eközben formálisan is mindinkább elkülönültek a többi céh tagjaitól. Egymáshoz közel költöztek, üzleteiket a céh címerével ékesítették, jelvényeket viseltek és egyedi rituáléjú szertartásokat tartottak. Jellemző volt ez mindenfajta mesterséget űzők körében, csakúgy mint a kézműves gyertya öntőknél.

A céheken belüli két alapmonopólium a nyersanyag-felvásárló és a termékértékesítő volt. A céhek szervezete és belső szabályrendszere meglepően hasonlóan fejlődött ki egész Európában Hierarchikus szervezetükben megkülönböztették a mestereket, a legényeket és az inasokat

Az iparűzés szabadságát azonképpen korlátozták, hogy csak azon mesterek űzhetnek valamely ipari foglalkozást, kereskedelmi tevékenységet, akik a céh tagjai közé tartoznak. Meghatározták azt is, hogy egy-egy céh tagjai mely vidékek számára dolgozhatnak és megszabták az egyes készítmények árát és minőségét. Szabályozták a gyártási eljárásokat, garantálták a szakszerű munkát, fejlesztették a kézműipari technikákat, és mindezek eredményeként gyakran művészi színvonalú tárgyakat állítottak elő.

A céh nem csak a külső, de belső konkurenciától is védte tagjait, akik nem kezdhettek egymással árversenybe, és egyéb módokon sem emelkedhettek ki a többiek közül.

Mennyivel könnyebb dolga van annak aki ma gyertya készítésre adja a fejét. A viaszok közötti választék bőséges. Keressünk bár egyszerű paraffinviaszt, de ha természetes viaszból készült gyertyát szeretnénk készíteni, akkor választhatunk különböző gyártók által előállított, továbbfejlesztett szójaviaszt például. A magasabb olvadáspontú kemény szójaviasz alkalmas lehet szabadon álló gyertya készítésére, az alacsonyabb olvadáspontú krémes szójaviszból készült kézműves gyertya pedig inkább a tégelyes gyertyához megelelő. Könnyedén beszerezhetjük bármelyik természetes viaszt, legyen az pálmaviasz, repceviasz vagy akár méhviasz.



Candle making

A nagy változatosságot mutató világítóeszközök sorában a gyertya jelentős helyet foglal el, hiszen a római időktől kezdve használjuk nap mint nap.

A pécsváradi apátság 1015-ből származó alapítólevelében azt olvashatjuk, hogy István király az apátságnak néhány kézműves szolgacsaládot is adományozott, többek között hat viaszöntőt. A gyertya használata Nyugat-Európában viszont csak a 15. században kezdett elterjedni. A viaszgyertya jelentőségére és értékére utal, hogy a magyarországi céhlevelek pénz helyett viaszban szabták meg a tagok büntetését.

A 16. század viharos időszakaiban a faggyúgyertyák iránti keresletet bizonyítja, hogy 1595-ben Sopron városa felszólította a helybeli gyertyamártót a szükségnek megfelelő mennyiségű világítóeszköz készítésére. A mester erre úgy felelt ,hogy nem tud elegendő faggyút felhajszolni, és ha három mázsányi gyertyát is hozna forgalomba, az is elfogyna.

A gyertyakészítés jobbára más mesterségekhez kapcsolódott, a faggyúgyertyát a szappanfőzök, a viaszgyertyát pedig a mézeskalácsosok készítették a legutóbbi időkig. Az önálló gyertyakészítőknek állandó küzdelmet kellett folytatniuk a mészárosokkal és a szappanfőzőkkel a nyersanyag megszerzéséért. A 16. századtól a 18. század végéig ugyanis a faggyút a legjobb minőségű hús árának kétszereséért árusították a mészárosok. A gyertya magas ára és gyakori hiánya miatt is esett a választás a 18. században általánosan meginduló városi közvilágításban a növényi olajra. A gyertya belső világítóeszközként őrizte meg szerepét, de a 19. század első harmadától nálunk is egyre inkább az osztrák gyárak által ontott, olcsóbb sztearingyertya vált népszerűvé. A szójagyertyákra várni kellett egészen a 20. századig.

Ma a kézműves gyertyák virágkorát éljük. Egyre többen próbálnak otthonról gyertyát készíteni, különféle díszítőelemek felhasználásával, színt vagy illatot adni a szójagyertyának, így ma már teljesen egyedi készítésű tégelygyertyákat önthetünk otthon, amelyeket általában online árusítunk.